A Taiji Quan a leginkább közkedvelt kínai harcművészeti stílus a világon. Minden nap, több millió ember világszerte, mindenféle korosztályból gyakorolja parkokban, egészségközpontokban és harcművészeti iskolákban. Legtöbbjük főként a Taiji egészségügyi és jólléti hatásai miatt gyakorolja, és csak másodsorban, mint mozgó meditációt. Gyakorlása jelentősen fejleszti az egyensúlyérzéket és a stabilitást, fokozza a vitalitást és meghosszabbítja az élettartamot, rendszeres gyakorlása képes megelőzni/védelmet nyújtani betegségek/sérülések kialakulása ellen.

A Taiji Quan jelentése szó szerinti fordításban „Legfőbb Végső Ököl”. Ez a kínai harcművészeti stílus megközelítőleg 1000 éves múltra tekint vissza, de az alapját képező mozgások és mozdulatok ennél jóval régebbről eredeztethetők, a történelmi adatok alapján a ezek pontos eredete a múlt ködébe vész. A Taiji filozófiája jóval korábban kialakult, mint a rá épülő Taiji Quan, több ezer évvel megelőzte azt. A keleten ismert „Taiji diagram”-ot nyugaton „Yin-Yang ábra”-ként ismerik, amiben a Yin és Yang ősi karakterek jelentése a mindenhol és mindenben megtalálható, egymást kiegészítő ellentét/párok: sötétség és fény, hideg és meleg, összehúzódás és kiterjedés… A Yin és Yang teória a dolgokat azok eredeti, dinamikus formájában mutatja meg, és rávilágít, hogy az egyik milyen módon alakul át a másikba. Ez egyben visszaadja a természet eredeti ciklikusságát is. A Taiji pontosan erre a „nagy végső” folyamatra utal, ami lehetővé teszi a kiegyensúlyozott és egymásba illeszkedő/kapcsolódó természetes világ létezését. A Taiji filozófiája az egyik központi eleme a taoizmusnak, ami nem más mint a Dao tanulmányozása, vagy másképpen fogalmazva a Természetes Út.

Egy legenda szerint az 1300-as években, egy Quan Zhen taoista szerzetes élt a Wudang-hegységben, akit Zhang San Feng-nek hívtak, aki megfigyelt egy párharcot egy kígyó és egy daru között. Ebből a megfigyelésből származó megértése és a mozdulatok újraalkotásából született meg a Taiji Quan. Zhang San Feng-et a legtöbben úgy ismerik, mint a Taiji Quan pátriárkája/ősatyja. A Qing-dinasztia kezdetén, az 1600-as években Henan-provinciájában, egy katonai vezető – Chen Wan Ting – visszavonult szülővárosába és tanítani kezdett. Mivel ebben az időben a fegyverek viselése és birtoklása tiltott volt a közemberek számára, így sok mester pusztakezes technikák és stílusok kifejlesztésébe kezdett. Chen Wan Ting volt az, aki az eredeti Chen-stílusú Taiji Quan-t kifejlesztette, ami vélhetően a Chen-stílusú (harci) Kung Fu és az ősi Taiji mozdulatok kombinációja volt. Mindezek után a Taiji Quan több stílusra oszlott, amelyeket az azt kifejlesztő családok generációról-generációra adtak tovább, mígnem kialakult a ma ismert sokféle stílus.

A Qing-dinasztia bukása után 1912-ben, nagyon sok mester tanított nyílt alapelveken, aminek köszönhetően a harcművészeti stílusok virágzó korukat élték. Sok kézikönyvet írtak és nyomtattak, akadémiákat alapítottak és versenyeket szerveztek. De 1927-ben a polgárháború elkezdődött és egészen 1949-ig tartott, amikor a Kínai Népköztársaság megalakult a kommunista elvek alapján. Mint már sokszor az idők folyamán Kína történelmében, a harcművészeteket és a vallásokat törvényen kívülivé tették, templomokat romboltak le és nagyon sok gyakorlót öltek meg. Sok taoista és tradicionális harcművész menekült el Tajvan szigetére, mások pedig elrejtőztek a hegyekben.

Az új kommunista vezetés lehetőséget látott a családi-vonalon öröklődő stílusokban, így ezeket újra támogatni kezdték és sportversenyeket rendeztek nekik. 1956-ban a vezetés a Taiji Quan egységesítésére szólította fel a mestereket, aminek nyomán megszületett a 24 lépéses forma, és ezt lett az új egységes alap. 1966-tól 1976-ig Kínában lezajlott a kulturális forradalom, ebben az időszakban eluralkodott a káosz és az erőszak. Az embereket arra kényszerítették, hogy „zúzzák szét a régi világot”, hogy utat nyissanak az új változásoknak. Rengeteg ősi szöveg és történelmi dokumentum pusztult el, a taoizmus babonaságnak lett nyilvánítva és a szerzeteseket kiküldték dolgozni, a kolostorok elhagyatottá váltak vagy lerombolták őket. A legtöbb tradicionális harcművész mester és qigong gyakorlók csak titokban folytathatták tovább művészetüket, vagy elmenekültek nyugatra, ahol újra virágozni kezdhettek.

Azok szerencséjére, akik Kínában maradtak, az elnyomás enyhülni kezdett az újjáépítés-időszakában. Köszönhetően a külföldre menekült és a gyakorlást titokban tovább folytató gyakorlóknak a tradicionális művészetek újból erősödni kezdtek. Egy új generációnyi taoista látott neki, hogy felélessze a hagyományokat és megőrizze a taoista művészeteket. Manapság a Wudang-hegyi templomok továbbra is aktívak, minden reggel és este a Bíbor Felhő Palotájában (Zi Xiao Gong) taoista papok és tanítványok gyűlnek össze, hogy hagyományos zene kíséretében szövegeket olvassanak. Ők megtanulják a taoizmus történetét és filozófiáját, tradicionális meditációkat és harcművészeteket gyakorolnak.

A fizikai gyakorlatok nélkülözhetetlen alapként szolgálnak a taoista életvitelben. Mivel a tudat és a test Qi-je képezhető meditációval és légzési technikákkal, a csontokat, izmokat és inakat szintén edzeni kell. A Wudang-i Belső-stílusú Harcművészeti Hagyományvonal kifejezetten arra specializálódott, hogy képzései során a tudatot, a testet és szellemet párhuzamosan erősítse. Ennek a képzésnek szerves részét képezik a taoista meditációs és légzési technikák is, így ez a módszer gyógyításra is alkalmas. A Belső-stílusú harcművészet a hangsúlyt először a testben lévő keringő Qi fejlesztésére, megerősítésére helyezi, és csak később építi ki a test izomzatát. Ez a bőséges Qi áramlik és kering a testben a folyamatos és lágy mozdulatok végzésekor a Wudang-i művészetben. Minél inkább relaxált, folyamatos és lágy a test mozgása, annál erősebb lesz a Qi belső áramlása, ami nagyban erősíteni fogja a harcművészeti technikákat, így egyre erősebben lesz képes a test megnyilvánítani a belső erejét.

A testen belül keringő Qi művelésének művészete sok időt és figyelmet kíván, amikor meditációt, Qigong-ot, Taiji Quan-t vagy más Belső-stílust gyakorlunk. A test Qi-jét nagyon nehéznek is érezhetjük, emiatt a mozgásunk súlypontja és a mozdulatok gyökere is a test alsó részében összpontosul. Nagyon fontos szempont továbbá az is Taiji Quan gyakorlásakor, hogy a test Qi-jének mozgását kövessék a mozdulataink, azaz a technikáink. A teljes test Qi-jének, a légzésnek és figyelemnek harmóniában kell lennie a mozdulatokkal. Más harcművészetek általában egy vagy több testrész erejét használják csak, a Wudang-i Taiji Quan a test teljességét és annak erejét fókuszálja egyetlen egységgé.

Amellett, hogy a Wudang-i Taiji Quan technikasorait precízen és pontosan elsajátítjuk, nagyon fontos hogy azok alkalmazásával, harci szerepével is tisztában legyünk. Ha már képesek vagyunk a lágy és folyamatos, akadálymentes mozgásra, a Taiji Quan technikáit teljes sebességgel végrehajtva harci alkalmazásokat kapunk, amik kifejezetten a test sérülékeny részeit, akkupunktúrás pontjait támadja, illetve ízületeket tesz mozgásképtelenné. A  „lágyság diadalmaskodik a keménység felett” alapelv jelentése az, hogy a gyakorló sohasem használ durva erőt az ellenfél legyőzésére. A Wudang-i stílus gyakorlói kivárják a megfelelő pillanatot az ellenfél saját erejének és súlypontjának felhasználására. A „megfelelő pillanat kivárása” a taoista „Wu Wei” filozófiában gyökeredzik. A „Wu Wei”-t gyakran helytelenül „Nem-Cselekvésnek” fordítják, de ez az elv egyáltalán nem azt jelenti, hogy ne csináljunk semmit.  Valójában azt jelenti, hogy várd meg a cselekedeteidhez legalkalmasabb pillanatot, amikor annak véghezvitele a legnagyobb eredményt éri el, és akkor cselekedj a Dao-val összhangban – követve a természet törvényeit.

A Wudang-i Taiji Quan gyakorlói megtanulják, hogy hogyan kapcsolódjon és tapadjon rá az ellenfélre, később képessé válnak annak szándékának megérzésére, így először semlegesíthetik, majd visszafordíthatják a beérkező támadás erejét egy megfelelő pillanatban végrehajtott ellentámadással. A test lágyságával képesek gyorsan alkalmazkodni a szituációkhoz, sokkal gyorsabban, mintha keménységgel próbálnák megállítani a támadásokat. Mint a víz, ami képes kivájni a követ és bármilyen akadályt körbe folyni és beburkolni.

Ahogyan a Dao De Jing is írja a Kr.e. 4-5. századból:

天下莫柔弱於水。
而攻堅強者，
莫之能勝，
以其無以易之。
弱之勝強。
柔之勝剛。
天下莫不知莫能行。(Chan, 1963)

„Nincs lágyabb és gyengébb a víznél,
még sincs alkalmasabb a keményt és erőset támadni,
éppen ezért, semmivel sem helyettesíthető.
A világ tudja, hogy a gyenge felülkerekedik az erősön és a lágy diadalmaskodik a kemény felett.
De senki sem képes ezt gyakorolni.”

Mindegy, hogy önvédelemként vagy az egészségünkért gyakoroljuk, a testnek és a tudatnak lágynak, nyugodtnak és összeszedettnek kell lennie. A Taiji Quan gyakorlása átalakítja a testet és a tudatot, minél többet gyakoroljuk, annál mélyebb hatással lesz ránk. Kínában ezt a folyamatot úgy hívjuk “nei wai he yi 内外合一”, ennek jelentése, hogy a Belső és Külső harmonikus egységgé válik. Itt belső a tudatra, a külső pedig a testre utal, vagy másik értelmezésben a személyesre és azt körülvevő világra. Mivel legtöbbször ezekre, mint különálló dolgokként gondolunk, valójában mind részei a Teljes Valóságnak, ami harmóniában van. A Taiji Quan gyakorlásával kiegyensúlyozottabb emberré válhatsz és derűt vihetsz életed minden pillanatába.

A tradicionális fegyveres formák nélkülözhetetlen részét képezik a Wudang-i tanulmányoknak. Az alapgyakorlatok és a pusztakezes formák elsajátítása után tanítják őket, ez egy következő lépés az erő és a gyorsaság fejlesztésében.

A Wudang-i kard méltán híres egész Kínában. A taoista rituálékban a kardot gyakran használják, mint szimbólumot, ami képes megzabolázni a gonosz erőket. A tradíció szerint a kardot azért adják a vándorló taoistáknak, hogy ezzel jelképezzék a világi dolgokhoz való ragaszkodásuk (kötődésük) elvágását. A taoista Qigong-ban ha a Qi összegyűlt és elkezd áramolni a testben, ezt úgy hívják, hogy „a kard utat nyit a test csatornáiban”. A taoista művészetben egyetlen dolog van, amiként soha nem jelenítik meg a kardot: egy eszköz, ami megöli az ellenséget. A kard az igazság és az igazságosság jelképe, amit a tanítvány a tudatlansága, a meggondolatlan szenvedélye és az agressziójának legyőzésére használ.

Három nagyon híres bölcs van, akit azonosítanak a karddal:

• Lu Dong Bin (呂洞賓)
• Zhen Wu (真武祖師)
• Zhang San Feng (張三豐)

Közülük Lu Dong Bin akit a „Kard Halhatatlanja”-ként tisztelnek, ő volt a legelső és legnagyobb a legendás Nyolc Halhatatlan Taoista Bölcs közül a Tang-Dinasztiában. A történetét a „Alapító Lu Krónikája”-ban jegyezték le. Úgy tartják róla, hogy amikor a halandó világban utazott, a kardja egy gyönyörű nővé változott át, aki vele tartott mindenhová.

Zhen Wu a második bölcs, akit azonosítanak a karddal. Ő a Védőszentje a Wudang-hegységnek, nevének jelentése „Tökéletesített Harcos”. Könnyedén felismerhető a hosszú, kibontott hajáról, meztelen lábáról, a páncélról amit a taoista ruhája alatt visel és a kardjáról. Azt tartják róla, hogy egy herceg volt, aki a Wudang-hegységben érte el a megvilágosodást.

Zhang San Feng állítólag Zhen Wu-tól kapott útmutatást, hogy olyan kard technikákat alkosson, amelyek megvédik a Dao-t és hatékonyak a gonosz erőkkel szemben.

A Wudang-i kardművészetet eredetileg csak a taoista közösségen belül terjesztették, mára azonban hozzáférhetővé vált mások számára is.

Eredete egészen a Sárga Császárig nyúlik vissza, a Ming-Dinasztia korában egy legendás klasszikus szerint Li Cheng Xun megemlíti, hogy a Császár Keleti Utazása c. jegyzet szerint „az uralkodó készítetett egy fegyvert rézből a Shou-hegységből, amit csillagképekkel és ősi írásjelekkel ékített. Később ezt a fegyver használva győzte le a Lu-hegységben Chi You-t, és ennek emlékére elnevezte azt ’jian’-nak, ami ’kardot’ jelent.”

A kardforgatási technikák és elméletük visszavezethető a Hódító Államok korába (Kr.e. 475-221) amikor a háborúk gyakoriak voltak, a katonák gyalog és lovon küzdöttek, és egy királyság felemelkedése vagy a bukása nagyban függött a katonái képzettségétől. Ebből az időszakból származik egy szentirat, ami elmeséli egy taoista filozófus Zhuang Zi történetét. Ennek egyik fejezetében, aminek címe „A kardpárbaj gyönyörűsége”, elmeséli, hogy Zhao király, aki nagyon rajongott a kardokért felfogadott 3000 kardforgatót, hogy küzdjenek meg egymással éjjel-nappal. Noha több százan meghaltak eközben, Zhao király elégedett volt mindezzel. A király eme cselekedete természetesen kifogásolható, ámde jól rámutat arra, hogy a kardforgatás mennyire népszerű volt már évezredekkel ezelőtt.

Ebben az időszakban (Kr.e. 221-220) a kard fejlődése minden korábbi mértéket meghaladott. A császár, a polgári és katonai hivatalnokok, magas rangú tisztek és tanítók kardot viseltek. A Tang-Dinasztiától kezdve (Kr.u. 618-907) a „Három Nagy Művészet”-ként utaltak a festészetre, a költészetre és a kardforgatásra.

A kardot mint kulturális szimbólumot viselték, hogy kifejezte a társadalmi státuszát a viselőjének. Később kifejlődött a puskapor és majdani modern hadviselés eszközei. Történelmileg ez volt a leginkább nagyra becsült eszköz a csatatéren, szerepe az idő múlásával lassan megváltozott. Évezredekkel később azonban a kard még mindig az erő, a hatalom, az előjogok és a képességek megtestesítői.

A kardforgatás gyakorlása nélkülözhetetlen részét képezi a kínai harcművészeti képzésnek, a tanulók pedig minden fegyver közül ezt szeretik a leginkább. De e mögött az egy fegyver mögött rengeteg kardforma létezik és minden hagyományvonal rendelkezik a saját alapelveivel és képzési módszereivel. Ennek a sokszínűségnek az ellenére mindegyik megegyezik egyvalamiben: az első lépés a kardforgatásban, hogy megértsd magát a kardot.

A kardot tartják minden fegyver királyának. A tradicionális kínai mondás szerint:

• „100 nap a pusztakézhez,
• 1000 nap a lándzsához,
• 10000 nap a kardhoz.”

Mindez jól mutatja, hogy a harcművészet legmagasabb fokának a kardforgatást tartják. Mint minden más fegyvernél, a kard is használható a gyakorló mozdulatainak meghosszabbítására, erejének növelésére. Mégis a kard összehasonlíthatatlanul nagyobb képességeket igényel. Más fegyverek brutális erőt használnak a győzelemhez, míg a kard forgatásakor a támadásokhoz precízség, a kardforgató mozgásának könnyűnek és gyorsnak kell lennie. Amennyire magasak a kard igényei, olyannyira kitartónak kell lennie forgatójának, mely végezetül gyors reagálásban, kitartásban, rugalmasságban és nyugodt, koncentrált tudatban nyilvánul meg.

Ősidők óta a Wudang-hegység elismerésnek örvend kardforgatási művészete miatt. A Kung Fu legendák szerint a Wudang-ot azonosítják a karddal, míg Shaolin-t a bottal. Rengeteg féle Wudang-i kardforma létezik, például Tai Yi Taoista Kard, a San Feng Taiji Kard, a Nyolc Halhatatlan Kardformája, a Változó Sárkány Kard, amelyek együttvéve alkotják a Wudang-i Kardforgatás Művészetét.

Forrás: https://daoistgate.com/martial-arts/